2007. Fiume - magyar szemmel...
   
   
Kormányzói palota
Postapalota
Vasútállomás
Modello palota
Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia
Színház
Kikötő
Vámpalota
Corso
Várostorony
Adria palota
Deák fasor
Magyar Tengerészeti Hatóság
Magyar Királyi Törvényszék
Kivándorlók szállodája
Iskolák
Ipar
Kikötői tárházak
Szállodák
Városháza
Zsinagógák
Kőolajfinomító
Kezdőlap
 

Hasztalan kerestem, s kutattam valami után.
ami talán már örökre eltűnt
Sosemvolt emberek után, akik porait már régen szétfújta a szél,
tárgyak után melyek már réges-régen elenyésztek,
s csak a távolban elhaló hajó kürtjét hallom
és a tengert, melyből visszatükröződik a múlt.
S találok-e valamit egy letűnt világból?
Már semmit, soha többé.

FIUME. Egykori magyar kikötőváros az Adriai-tenger északi szegletében a Kvarner öbölben. Ma Rijeka néven Horvátország legnagyobb ipari kikötője.

A város 1779-1809, továbbá 1822-1848 és 1868-1918-ig Magyarországhoz tartozott. Bár az anyaországgal közvetlenül területi kapcsolata nem volt, hiszen a Drávától a korabeli utazónak még legalább 250 km-t kellett haladnia dél felé, mélyen bent horvát területen, mégis mint egykori magyar főúri birtokterület (Corpus Separatumként, tehát különválasztott részként) a magyar koronához tartozott. A képen látható a tengerbe ömlő Fiumara folyó, amely a város és egyben Magyarország nyugati határa volt, mely elválasztotta Horvátországtól.

A soknemzetiségű monarchia etnikai keveredésének legkitűnőbb példája (Budapest után) talán maga Fiume volt. Noha a lakosság többsége olasz volt, számuk még így sem érte el az 50%-ot (44%). A lakosság másik nagy etnikai tömbjét a Horvátok alkották (36%). Éltek még itt németek, osztrákok, szlovének, és kis számban franciák és angolok. A város ("anyaországától" való nagy távolsága miatt) magyar lakosainak száma sosem volt jelentős, bár arányuk érdekes módon alakult az évszázadok folyamán. Amikor a város a XVIII. század végén Magyarországhoz került, vélhetően - egy-két kereskedőt leszámítva - még nem volt magyar lakosa. A reformkor idejére már kezdett kialakulni egy nagyon kicsi magyar kolónia (gondoljunk csak a magyar állam idehelyezett képviselőire, hivatalnokaira, gazdasági irányítóira és családjaikra), egy bizonyos tendencia azonban már ekkor felfedezhető a magyar jelenlétet illetően, amely végig jellemző marad, mégpedig a magyarok aránytalanul magas jelenléte a város társadalmának felsőbb, illetve vezető rétegében. A kiegyezés után a magyarajkúak bevándorlásának mértéke lassan emelkedni kezd. A kikötő fejlesztésével, a vasút 1872-es megépülésével és egyáltalán Fiume gazdasági fellendülésével szorosabbá vált a kapcsolat Magyarországgal és magyar hivatalnokok, ,tisztviselők, kereskedők, tanárok, közalkalmazottak, valamint munkások érkeztek és telepedtek le a városban. Számukra külön lakónegyedek épültek, és a századfordulóra már ismert lesz a Via del Molina felé (a mai Május 1 utca) elterülő magyar kolónia. Az 1890-es években a város 30.000 lakosának mindössze 3,5% százalékát, míg két évtizeddel később már 13%-t alkotják magyarok. A kb. 6500 fős magyar közösség arányszámához képest is fontos szerepet játszott a város kulturális életében. Számos magyar újság jelent meg folyamatosan (pl. a Fiumei Estilap, a Fiumei Napló, a Magyar Tengermellék és a Magyar tengerpart), és a magyar tenger mítoszának kialakulásával mind több turista és kalandor érkezett a Dráván túlról. Sok híresség is megfordult itt a nagynevű fiumei szállodák vendégeként, hogy aztán évről-évre visszatérjen pihenni, vagy éppen alkotni. (Elég csak Kosztolányi, Füst Milán, Lotz Károly, Andrássy Gyula, Ady, vagy Jókai neveire gondolni.) Amikor a Monarchia 1918 végén összeomlik, Fiume olasz kézbe kerül. A magyar uralom megszűnésével sok magyar (főleg az állami alkalmazottak) visszatért Magyarországra, és 1921-re már csak 1100-an, főleg szabad szellemi foglalkozásúak maradtak Fiumében. A maradék magyarság a 20-as, 30-as években is tovább ápolja a helyi kultúráját és szoros kapcsolatot tart fenn az anyaországiakkal.

Az 1918-as év utolsó hónapjaira a monarchia gazdaságilag és katonailag is az összeomlás szélére került. A birodalom elnyomott nemzetei elérkezettnek látták az időt arra, hogy kivívják nemzeti függetlenségüket. Ma már tudjuk, hogy a létrejött új független Magyarországnak arra sem volt ereje, hogy a közelebb eső magyarlakta területek és városok épségét garantálja, így a távoleső Fiume sorsa megpecsételődött. 1914 nyarától kezdve, amikor beállt a hadiállapot Fiuméban, megszűnt a tengeri kereskedelem, és többé nem érkezett áru sem tengeren, sem vasúton. A város elszegényedett, és Olaszország 1915-ös hadba lépésével az olasz nemzetiségű városvezetés és a magyar állam viszonya nagyon megromlott. A háború elvesztésével a törvényes rend a városban is felborult. Október 23-án a szomszédos Susak városrészből a Jellasics ezred katonái horvát zászlók alatt megszállták Fiumét és feldúlták a város főbb közintézményeit. A magyar katonaság azonban végetvetett a lázadásnak és a felbujtókat internálták. A további zavargások megakadályozására azonban a rendelkezésre álló katonai erők már nem voltak elégendőek, ezért október 28-án az utolsó magyar fiumei kormányzó, Jékelfalussy Zoltán és az állami rendőrség szervei elhagyták a várost. Október 29-én megalakult a Zágrábi Horvát Nemzeti Tanács, és kimondta Fiume Horvátországhoz való csatlakozását. Még aznap bevonták a magyar zászlót a kormányzósági palotáról és az elkövetkező napokban eltávolították a többi közintézmény magyar címereit és feliratait. A város több ezres magyarajkú lakosságának képviselete Egán Lajosra, a Tengerészeti Hatóság osztályvezetőjére lett bízva. A fiumei állami alkalmazottak (a magyar állam tisztviselői és közalkalmazottai) nehéz helyzetbe kerültek. November 17-től olasz csapatok szállták meg a várost, és megkezdődött Fiume olasz időszaka, amely egészen 1944-ig tart, de sem a horvátok, sem az olaszok nem kívánták átvenni teljes egészében a magyar állam ittrekedt hivatalnokait és az ittmaradáshoz különböző feltételeket szabtak. Ennek következtében (és az antanthatalom helyi képviselőinek nyomására) szintén sokan elhagyták a várost. Az itt maradt tisztviselők státuszának és fizetésének rendezése érdekében a Károlyi-kormány Fülep Lajost küldte ki ideiglenes külügyi megbízottként Budapestről, aki december 30-án meg is érkezett Fiuméba. Missziója sikerének következtében a Fiumei Olasz Nemzeti Tanács ideiglenesen átvette azokat a tisztviselőket és alkalmazottakat, akik feltétlenül szükségesek voltak a közigazgatás, bíráskodás és az állami üzemek működéséhez. Az átvett tisztviselők jogait a magyar kormány 1918 december 31-i rendelete biztosította. Ezek voltak a magyar Fiume utolsó felvonásai. A rákövetkező hónapok és évek zűrzavaros eseményei lassan eltörölték az egykori magyar jelenlét utolsó hivatalos vívmányait is.

Az oldal tetejére