2007. Fiume - magyar szemmel...
   
   
Kormányzói palota
Postapalota
Vasútállomás
Modello palota
Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia
Színház
Kikötő
Vámpalota
Corso
Várostorony
Adria palota
Deák fasor
Magyar Tengerészeti Hatóság
Magyar Királyi Törvényszék
Kivándorlók szállodája
Iskolák
Ipar
Kikötői tárházak
Szállodák
Városháza
Zsinagógák
Kőolajfinomító
Kezdőlap
 

EGY FIUMEI MAGYAR  

  

" Ablakaim a tengerre nyílnak, melynek örökké változó színjátéka egy kimeríthetetlen éldelet. Sorban horgonyok ablakom alatt, vagy tíz kereskedői háromárbocos hajó, mik Magyarország feles természeti kincseit a világ távoli részébe viendik; Balra pedig a szép Fiumara öbléből erdő gyanánt nyúlnak fel a kisebb hajók kötélzetén árbocai ..."

Ezek a sorok Kossuth Lajos tollából származnak, akit szintén megigézett a város szépsége. Pálma-, füge-,  babérfák, rikoltozó sirályok és a lágy szellő, mely felénk hozza a tenger sós illatát - ez Fiume. Az egykori magyar tengeri kikötőváros, mely majd kilencven év távlatából sem veszített vonzerejéből, s bár az egykori ittlétünk jelei igencsak megkoptak, a figyelmes szemlélő még ma is fellelhet valamit letűnt múltunk eme kis világában.  Fiume nem maradt meg úgy a magyar tudatban mint más határon túli városaink nevei, bár jó  ha tudjuk, hogy akkoriban dédszüleink ha a "Magyar Tenger" kifejezést hallották, nem feltétlenül a Balaton jutott az eszükbe. A családi fotóalbumok között nézelődve azonban fel bukkan néha egy-egy megsárgult kép, melyekről magyar tengerészek, az Adriában fürdőző pesti polgárok vagy bájos cselédlányok néznek vissza ránk.
És hogy e letűnt messzi világból találhatunk-e még élő szemtanút ?

Ezen a nyáron személyesen is elbeszélgethettem egy nagyon érdekes személlyel, id. Tóth József, 89 éves nyugdíjas tanárral, akit munkássága miatt Tapolca város saját díszpolgárává avatta.


- 1918 március 8-án amikor megszülettem a város még Magyarországhoz tartozott. A szüleim, akik Zala-megye déli részéből származtak ( édesapám söjtöri, édesanyám bucsutai illetőségű volt ) nagy szegénységben éltek. Egyik nővérük már jó ideje Kanadában élt és innen jött az ötlet, hogy ők is kimenjenek Amerikába.
- Ez az a korszak, a századforduló idején amikor rengetegen vándorolnak ki Amerikába az Osztrák-Magyar Monarchiából.
- Igen, édesapám 1905-ben 22 éves volt amikor gyalog elment Nagykanizsára és éppen csak annyi pénze volt, hogy megvegye a jegyet Fiuméig, hogy majd onnan valahogyan továbbmenjen Amerikába. Azonban amikor a városba megérkezett, rögtön munkát kapott a kikötői építkezéseken de mivel neki megvolt a hat elemije amivel hamarosan  el tudott elyezkedni a MÁV-nál. Kocsiirányítóként dolgozott a fiumei pályaudvaron, azon részlegnél ahol a vagonokat a kikötőbe irányították és évi ezer koronát keresett. A környezete hatására megtanult horvátul is. Mikor már jól bedolgozta magát, 1912 novemberében visszautazott Zalába és feleségül vette édesanyámat majd ismét visszatértek a biztos megélhetést adó kikötővárosba és az esküvői képeket már ott készítették. Szüleim ezután Fiume egyik szép fekvésű munkásnegyedében laktak, ahonnan pazar kilátás nyílt a Kvarner-öbölre. Ezek voltak az ún. "száz házak", ahol két család lakott egy saját kerttel és konyhával rendelkező házban. Ezekből még ma is sok megvan és a szüleim szomszédai is magyarok voltak. Édesanyám bátyja is itt élt vasutasként. Ilona nővérem is itt született 1916 márciusában. Születése után lejött a nagynénénk is Bucsutáról Fiumébe ránk vigyázni. Édesanyám  mesélte, hogy sokat kirándultunk át Abbáziába.
 - Hát igen kellemes dolog lehetett a tenger mellett lakni.
- Valóban, édesanyám mesélte, hogy a háború alatt is megvolt mindenük és nem éheztek. Édesapámat pedig a vasútnál betöltött állása miatt nem vonultatták be.
- Az első világháború végeztével azonban a monarchia összeomlott, 1918 október végén az utolsó magyar kormányzó is elhagyta Fiumét és a magyar uralom megszűnt. A várost olaszok szállták meg de egy ideig még függetlenséget élvezett. Mikor döntöttek úgy, hogy hazajönnek ?
- A magyar uralom megszűnése után édesapámat sok más magyar közalkalmazottal átvette az új olasz vezetés, hiszen továbbra is szükség volt vasutasokra. 1920 augusztusában döntöttek úgy szüleim, hogy végleg elhagyják Fiumét. Az itt vásárolt bútorokat egy vagonba pakolták és hazavitték. Magyarországra való megérkezésük után azonban még két évig nem kaptak lakást és nekik is azon sok ezernyi honfitársuk sorsában kellett osztozniuk, akik az elszakított területekről érkezve vagonokban laktak. Az ő vagonuk Tapolcán állt egy vakvágányon és ebben a városban kapott állást majd később lakást is. Aztán gyerekként már Tapolcán jártam elemibe ahol volt egy testvérpár akik szintén fiumei születésűek voltak. Később ismeretségbe kerültem a kikötőváros egyik híressé lett szülöttjével is Vásárhelyi Miklóssal is de ez már egy másik történet.

Az oldal tetejére